"..ez az egyetlen dolog ,amit magunkkal viszünk, ha meghalunk..."

Nem, nem vagyok szerelmes senkibe, talán az életbe, vagy Istenbe magába? 😊

Ed Sheeran – Photograph-Fénykép-Magyar dalszöveg

A szerelem fájhat, a szerelem fájhat néha
De ez az egyetlen dolog, amit ismerek
amikor nehézzé válik, tudod, hogy néha nehézzé válhat
Ez az egyetlen dolog, amitől azt érezzük, élünk

Ezt a szerelmet egy fényképben őrizzük
Mi készítettük ezeket az emlékeket magunknak
Ahol a szemünk sosem csukódik be, és a szívünk sosem volt törött
És az idő örökké fagyva áll

Tarthatsz
a szakadt farmered zsebében
Szoríts magadhoz közel, amíg a szemünk találkozik
Nem leszel örökké egyedül, várj rám amíg haza jövök

A szerelem gyógyíthat, szerelem képes megjavítani a lelked
És ez az egyetlen dolog ,amit ismerek
Esküszöm, hogy könnyebb lesz, ezt vésd az eszedbe
És ez az egyetlen dolog ,amit magunkkal viszünk, ha meghalunk

Ezt a szerelmet egy fényképben őrizzük
Mi készítettük ezeket az emlékeket magunknak
Ahol a szemünk sosem csukódik be, és a szívünk sosem volt törött
És az idő örökké fagyva áll

Tarthatsz
a szakadt farmered zsebében
szoríts magadhoz, amíg a szemünk találkozik
Nem leszel örökké egyedül
És ha megbántasz, az ok
Csak a szavak véreznek ezeken az oldalakon
Csak szoríts
És én soha nem engedlek el
Várj rám, hogy jöjjek haza

Elférek a nyakláncodban
amit akkor vettél, amikor 16 voltál
A szívdobogásod mellett ahol lennem kellene
Tartsd mélyen a lelkedben
És ha megbántasz, az ok
Csak szavak véreznek ezeken az oldalakon
Csak szoríts
és én soha nem engedlek el

Ha el vagyok, emlékezni fogok rá, hogy csókoltál
A lámpaoszlopnál a hatodik utcán
Hallom a suttogásod a telefonban
Várj rám, hogy haza jöjjek

Ajándék

“Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán.
Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette.
Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.
Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni.
Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele.
Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa.
Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.”

/Müller Péter/